A tegnap délutáni kirándulás célirányosan a medvehagymásba vezetett. Merészen azt gondolom, hogy visszavonhatatlanul vége a télnek. Tudom, bármi jöhet még, de jó érzéseket váltott ki belőlem ez a gondolat. Kettő és fél éves Sára unokám és a barátnőm volt a kísérőm.
Ahogy a képeken látszik, szépen bújik az erdő első ehető ajándéka. Ez még nem a bespájzolás időszaka, ez még a frissességé.
Medvehagymás, sonkás omlett
Hozzávalók:
3 tojás
5 dkg sonka
só, bors
1 tk zsír
Elkészítése:
A sonkát megpirítom a zsíron, ráöntöm a felvert, fűszerezett tojást és megszórom az apróra vágott medvehagymával. Fedő alatt sütöm, így a teteje is kicsit megszilárdul. Félbe hajtva tálalom.
Már tegnap este foglalkoztam gondolatban azzal, hogy február 29-edike egy különleges nap lehet, ha azzá tesszük. Ez egy ajándék nap. 4 évente csak egyszer kapjuk. Bevillant egy pillanatra az is, hogy milyenek lehetnek a szülinapjai azoknak akik pont ezen a napon születtek. Mosolyogva adtam hálát az égnek, hogy én nem...én szeretek mindent a napján ünnepelni.
Ebből a gondolatmenetből jött az ünneplés és az ajándék ötlete, mert ünnepelni jó. Fantasztikus érzeteket kelt bennem. Az igazán jó dolgok pedig akkor történnek velem, amikor ezeket a jó érzeteket generálom magamban.
Jönnek is a jó hírek, váratlan hívások és meghívások folyamatosan. Mi lesz még itt ma? :-)
Ez óriási, csináltam magamnak egy ÜNNEP NAPOT!
Zöldbab főzelék
Hozzávalók:
1/2 kg mirelit zöldbab
1 tk zsír
1 ek gesztenye liszt
2 gerezd fokhagyma
1 tk pirospaprika
só, kömény
Elkészítése:
A zsíron kicsit megfuttatom a lisztet, belevágom a fokhagymát és megszórom a paprikával. Hideg vízzel felengedem, felforralom és beleteszem a zöldbabot. Kicsit sózom, összeforralom és takarékon, fedő alatt puhára párolom.
Évente négy tízmilliószoros napot határoznak meg a tibeti szerzetesek a buddhista hagyományok szerint. A Nagy Buddha-napokat a tibeti naptár alapján minden évben az első, a negyedik, a hatodik és a kilencedik holdhónapok 15. napján ünneplik. A tízmilliószoros napok Buddha fejlődésének állomásaihoz és megvilágosodásához kapcsolódnak, ezeket a buddhista vallásban ünnepnapokként tartják számon.
2016-ban az alábbi napokon kívánhatsz, teremthetsz tízmilliószoros erővel:
február 22-én,
május 21-én,
július 8-án és
október 22-én.
A tibetiek úgy tartják, ünnepnapjaikon minden gondolat tízmilliószoros erővel hat. Éppen ezért az évnek ezen a négy napján a pozitív, a fejlődésedet elősegítő gondolatokkal tudod az életed a vágyott irányba fordítani. Ha pozitív változást szeretnél az életedben, gondolkodj pozitívan önmagadról és az elérendő célodról.
Fordulj önmagad és mások felé szeretettel, jó szándékkal és előre mutató akarattal. Vagyis a tízmilliószoros napokon tégy is azért, amit el akarsz érni.
Tudnod kell, ezeken a különleges napokon nemcsak a pozitív gondolatok hatnak tízmilliószoros erővel, hanem a visszahúzó, félelmekkel, rosszindulattal teliek is. Éppen ezért a változásért lépj túl a visszahúzó vagy idejétmúlt gondolatokon, érzéseken, és teremts helyette új, boldog, szeretettel teli világot magadnak.
Ne hibáztass másokat a saját életed nehézségeiért, hanem ismerd fel, hogy boldogulásodért egyedül te tehetsz. Ha az életed épp nem olyan, mint amire vágynál, az a te döntéseid következménye, és nem mások tehetnek róla.
Változtass gondolkodásodon! Próbáld meg elfogadni jelenlegi helyzetedet, és gondolj jó érzésekkel elérendő céljaidra. A tízmilliószoros napokon gondolj tudatosan arra, amit elérni szeretnél. Lásd magad boldognak, sikeresnek. Olyan gondolatokkal töltsd meg elmédet, melyek segíthetnek céljaidat elérni. Érezd meg a lelki békét, a megnyugvást, légy hálás életedért, az eddig elért dolgaidért, az elért eredményekért.
Szabadulj meg a tízmilliószoros napokon a fájdalmas gondolatoktól, érzésektől, azoktól a cselekvésektől, szokásaidtól melyeket nem kedvelsz. Próbáld ki legalább egyetlen napra, és megtapasztalhatod a buddhista holdhónapok különleges energiáját. És amikor a legkevésbé számítasz rá, céljaid valóra válnak.
Ne felejtsd, a tízmilliószoros napokon minden tetted, gondolatod tízmilliószoros erővel hat. Ha ezeken a napokon nagylelkű vagy embertársaiddal, adományozol, mindez tízmilliószoros erővel hat vissza rád is. Próbáld ki először csupán egy kedves mosollyal, gesztussal, tiszta szeretettel.