2013. november 20., szerda

Kávé kávé kávé

Két éve már, hogy blogírásra adtam a fejem. Akkoriban mély válságban volt az életem és szerettem volna kikerülni a gödörből. Kerestem a kiutat, próbálkoztam ezzel-azzal...Az írás ötlete amikor felmerült, még nem volt meg a téma. Ínyenc vagyok, ahogy az már a két év produktumából kiderült, a kévét imádom, így az első írásaim egyike volt:


A kávé felfedezéséről sok érdekes történet létezik.


 Abesszínia Kaffa nevű tartományában egy pásztor észrevette, hogy a szerzetesek által rábízott kecskék nyugtalanul ugrándoznak, pihenés helyett éjszaka is dobognak. A pásztor félt, hogy baj lesz a kecskékkel, ezért jelentette a furcsa esetet a szerzeteseknek. A szentéletű férfiak kivonultak a legelőre, és megfigyelték, hogy mivel is táplálkoznak az állatok? A környéken közepes méretű, fényes levelű cserjék nőttek, amelyeken csillag alakú, fehér virágok és piros bogyók voltak. Szedtek néhány maréknyival a termésből, és este a kolostorban levest főztek belőle. Ízlett nekik a főzet, ezért derekasan fogyasztották. Ám ezután nem tudtak elaludni, és éberen töltötték az éjszakát. Így fedezték fel és jöttek rá a kávé serkentő hatására. Volt, amikor tiltották, sőt büntették fogyasztását, később divatba jött, kávéházak létesültek, amelyekben már nemcsak a kávé, mint élvezeti cikk volt a vonzerő, hanem elsősorban a pezsgő társadalmi élet.
A kávé, mint haszonnövény termesztése a világ mezőgazdaságában csaknem olyan fontossággal bír, mint a gabona, a rizs vagy a kukorica termesztése, pedig a kávé nem alapélelmiszer.
Nem sok növényről, élelmiszerről, italról mondható el, hogy olyannyira befolyásolta világunk működését, mint a kávé. A világ kávékultúrája folyamatosan formálódik. Európában vannak régiók, országok, melyek kávéfogyasztási kultúrája nagyon híres. Továbbá jelentősen formálódott az utóbbi évtizedekben az otthoni és a különleges minőségű kávék fogyasztásának módja is.
Ez utóbbi fő oka, hogy a világ jóléti államai (Skandináv országok, Ausztrália, Amerika, Kanada) felfedezték maguknak az olaszok espresso kultúráját. Az espresso egyszerre ital, fogyasztási mód, italkészítési technológia, vendéglátási forma. Az espresso ital és kultúra az, ami a világ kávékultúrájára ma a legnagyobb hatással van.



Ma újra a kávé van terítéken,

mert az életmódom fontos része lett minden téren a kemikáliák elkerülése. Fokozatosan űztem el az ételeinkből és fürdőszobából is a vegyszereket. Ez utóbbiról majd holnap írok bővebben, hisz ez irányú törekvésem vezetett el újra a kávéhoz is, amit szívből osztok meg.

A világ legjobb ízű „egészséges” kávéja.

Akik megtapasztalták a Sisel KAFFÉt, egyöntetűen állítják, hogy ha kávéról van szó, egyetlen más márka sem veszi fel a versenyt az aromájával, ízével és jótékony hatásaival. Lágy, hagyományos fekete pörkölt kávénktól a luxusminőségű lattéig a Sisel minden ízlésre tud egy egyedi keveréket.
Prémium minőségű kávébabjaink a Panamai vulkánikus hegység ősi fennsíkjain növekszenek. Azonnal oldódó Premium Panama Boquete Gesha Feketekávé. Ebben a világon egyedülállóan gazdag környezetben fejlődnek az édes kávészemek. Ez a tartalmas kávékeverék a Chaga-, Gotu Kola-, és Bacopa kivonattal és organikus Ganoderma őrleménnyel történő dúsításának köszönhetően a Sisel szerint nem csak a legjobb ízű, de a legegészségesebb kávé.
Bővebben itt!

Nincsenek megjegyzések: