2011. december 10., szombat

Paleolit napi menü...49. nap

A tegnapi nap a tervezetlensége miatt félresikeredett. Váratlanul, ebédidőben kellett elmennem. Így megint csak legegyszerűbben a mindenütt kapható paradicsomléhez nyúltam. Kompromisszumos megoldásként választottam, egyrészt, mert nagyon szeretem, másrészt mert nagyon jól csillapítja az éhségem. Ez rendben is lett volna, ha nem jön közbe újabb váratlan feladat. Magyarul kapkodtam egész délután és csak az járt a fejemben, hogy hazajönnek a gyerekeim éhesen, nekik kell készítenem. Elmúlt 5 óra, mire hazaértem. Így nekem az maradt, amihez "nyúlni" tudtam. Nevesítve a házi májas, amit kiéhezve, gyorsan behabzsoltam. A paleóban fogyasztható, de nyilván nem egy hosszított böjtös nap után. Úgy állt össze a gyomromban, mint egy kő, amolyan kőkorszaki. :-)
Rosszul voltam, első esetben 48 nap után. Minden azért történik velünk, hogy tanuljunk belőle. Levontam én is a tanulságokat. Az önmagamra figyelésben nem engedhetek meg ilyen "lazulásokat". Vihettem volna magammal mézeskalácsot, mákos kenyeret (ezek vannak a nasi dobozomban). Ehettem volna míg a vacsora elkészül gyümölcsöt, sajtot...Az esztelen kapkolódás sehova sem vezet, vagy ahogy példa is mutatja -rosszulléthez.
Őszinteséget fogadtam, amikor úgy döntöttem, hogy megosztom az életmód váltásom napjait. Ezért írom le a kellemetlenségeit és hibáit. Van a mondás: "okos ember más kárán tanul".

Pénteki menü

reggeli: - kivi, mézeskalács
ebéd: - 2 dl paradicsomlé
vacsora: - házi májas hurka uborkával



2 megjegyzés:

judit012 írta...

Szia! Bár nagyon régi a bejegyzés, azért remélem, tudsz reagálni. A hurkát ti csináltátok? Engem érdekelne a receptje. Köszi.

hangoskodo írta...

Kedves Judit! A bejegyzés régi, a válaszom késői :)
A májas házi disznóvágásból származik, mi nem szoktunk ilyet csinálni.